PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
hátrányos helyzetű, tehetséges tanulók támogatására
Kik pályázhatnak?
Pályázhatnak olyan szülők, akiknek igazolhatóan kiváló képességű gyermeke a 2006–2007-es iskolai évben magyar nyelven tanult 6, 7, 8 vagy 9. osztályban, vagy magyar iskolai osztályba fog iratkozni a következő tanévtől, és teljesítik az alábbi feltételeket:
1. Falusi vagy szórványkörnyezetben élnek. Rendkívül tehetséges és ugyanakkor halmozottan hátrányos helyzetű tanuló a lakóhelyi környezetétől függetlenül is pályázhat
2. A család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a gyermek továbbtanulását. Csak olyanok pályázhatnak, akiknek a családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a minimálbért (bruttó 440 RON).
3. A szülő vállalja, hogy támogatás esetén legalább érettségiig tőle telhetően biztosítja gyermeke továbbtanulását magyar nyelven.
Kérjük, ne pályázzanak olyanok, akik rendezett, jó körülmények között élnek, mert ezzel visszaélnek a támogatók szándékával, és az igazán rászorulókat foszthatják meg a támogatástól. Ne pályázzanak vállalkozók, sem olyanok, akik iparosként vagy mezőgazdasági jövedelemből biztosítani tudják családjuk megélhetését.
A pályázat leírása
Az elmúlt évtizedben jelentős mértékben csökkent a középiskolában továbbtanuló falusi gyermekek száma, a kedvezőtlen környezetben élő és anyagi gondokkal küszködő családok gyermekei hovatovább kiszorulnak az oktatásból, esély és támogatás híján tehetségek kallódnak el nagy számban. A jelképesen „Fogadj örökbe” címet viselő, a világ magyarságához intézett magyarországi felhívás támogatókat keresett és talált tehetséges erdélyi magyar falusi gyermekek oktatási támogatására. Egy gyermekre havonként 9000 forintnyi támogatás jut két magánszemélytől, akik személyesen is figyelemmel követik majd a támogatott tanuló előmenetelét. A cél az, hogy a legtehetségesebbek ilyen hátrányos helyzetből is eljuthassanak középiskolába, majd egyetemre. Ezért a pályázati úton elérhető támogatás 7., 8, 9 vagy 10. osztályban kezdődik, és amennyiben a támogatás feltételei adottak, érettségiig tart. A pályázatot a kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület hirdeti meg, a támogatást az egyesület ösztöndíj-bizottsága ítéli oda a felajánlott támogatások és igénylők számától függően, egységesen érvényesített értékelés alapján.
A nyertes pályázókat az Egyesület levélben értesíti. Az ösztöndíj folyósítása, a szerződéskötés után, szeptember hónaptól kezdődik, és egy évre szól. A támogatásban részesülő tanulók további munkáját, előmenetelét, és a család anyagi helyzetét az Egyesület munkatársai családlátogatások során ellenőrzik.
Általános információk
A pályázathoz ki kell tölteni a pályázati adatlapot, és mellékelni kell az adatlapban felsorolt iratokat.
Az adatlap: Letölthető a következő honlapról: www.nyilasmisi.ro, kérhető e-mailen: nyilas_misi@yahoo.com, illetve megtalálható az egyesület irodájában.
Címünk:
Asociatia de Protejare a celor Talentati „Nyilas Misi”, 400604 Cluj-Napoca, B-dul 21. Decembrie 1989. nr. 116., Tel/fax: 0264-591582.
Ügyfélfogadás:
Munkanapokon június 1-jétől június 31-ig, 10 és 14 óra között, az augusztus 1. és augusztus 31. közötti időszakban pedig 12 és 14 óra között.
Határidő:
A pályázatok beérkezési határideje, 2007. július 16., du. 4 óra. Beérkezési határidőn azt értjük, hogy a jelzett időpontig a pályázatnak be kell érkeznie az egyesület irodájába.
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület
Asociaţia de Protejarea celor Talentaţi „Nyilas Misi”, 400604 Cluj Napoca, B-dul 21. Decembrie 1989. nr. 116.
Tel/fax: 0040-264-591582, e-mail: nyilas_misi@yahoo.com, honlap: www.nyilasmisi.ro
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése