csütörtök, május 29, 2008

ULOSZ körlevél

Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége (ULOSZ) Választmányának

körlevele az önkormányzati választások alkalmából

Folyó év június 1-én Erdély-szerte önkormányzati választásokra kerül sor.

A közelmúltban, az erdélyi magyar politikai életben lényeges változások következtek be. Az erdélyi magyar rendszerváltozás jegyében hivatalosan is megalakult a Magyar Polgári Párt (MPP), amelynek fő célja magyar közösségeink, egyházi intézményeink, társadalmi szervezeteink és csoportjaink politikai szolgálata. Az MPP ugyanakkor fontosnak tartja magyar nemzeti közösségünk önkormányzati képviseletének a kiteljesítését. Ugyanerre vállalkozott - immár 18 éve - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amely szintén állít polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket. Egyes magyar jelöltek függetlenként méretkeznek meg a választásokon.

Egyéni politikai meggyőződésüket tiszteletben tartva, arra kérjük minden unitárius és más felekezetű embertársunkat, hogy 2008. június 1-én vegyenek részt az önkormányzati választásokon, és támogassák azokat a magyar jelölteket, akik településük, nemzeti és egyházi közösségeink szolgálatának elvégzésére a legalkalmasabbak.

2008. május 23.

Nincsenek megjegyzések: